2013. december 6., péntek

Kapucíner szelet - Blogkóstoló

A mostani blogkóstoló fordulóban Janka nekem Dina blogját sorsolta, aminek nagyon-nagyon örültem :D
Dina nagy kedvencem, az írásait is nagyon szeretem, így élvezettel olvasatam újra a régebbi posztjait is.

Egyébként viszont nagy bajban voltam, mert Dina annyi finomságot készít, hogy nehéz volt a választásom. Azt tudtam, hogy marcipános lesz, és olyan amit úgy el tudok készíteni, hogy minimális változtatást kell eszközölnöm rajta, ahhoz, hogy én is ehessem. 

Több "versenyző" volt a talonban, de aztán a mai blogbejegyzése megadta a végső lökést a döntésemre vonatkozóan. Gyerekkori nagy kedvencemet - szerintem ezzel nem vagyok egyedül - készítette el egy rafinált csavarral. Ez pedig a kapucíner szelet. 


Hozzávalók:

100 gr őrölt, héj nélküli mandula, 80 gr por eritrit, 20 gr kókusztejpor, 10 gr nescafe, kevés víz, 10 dkg magas kakaótartalmú étcsoki

Elkészítés:

A mandulát az eritrittel és pár csepp vízzel masszává gyúrjuk, majd kettéválasztjuk. Az egyik feléhez hozzá gyúrjuk a tejport, a másikhoz pedig a kávét. Szilikon sütőlapon kinyújtuk mindkét masszát, és egymásra helyezzük őket. A sütőlap segítségével feltekerjük, majd betesszük a hűtőbe pihenni, hogy jobban lehessen majd szeletelni. Kivesszük, és kb. 1 cm-es darabokat vágunk le belőle, majd a csokit felolvasszuk és beleforgatjuk a tallérokat. Én kókuszchipssel díszítettem.

Dináé azért lényegesen szebb lett, lehet kicsit türelmetlen voltam, de hát annyira megörültem, hogy mindenképpen most és azonnal neki kellett állnom...:) Ízre tényleg hajaz a régi kapucíner szeletre még így eritrittel és kókusztejporral is - ja és a kókuszt nem lehet rajta érezni. 

Rakjatok bele sokkal kevesebb kávét, ha instant verziót használtok. vagy tegyetek bele helyette egykorty lefőzött presszót, úgy nem lesz töményen kávés

Dina eredeti receptjét itt megtaláljátok: Kapucíner szelet

Nézzetek körbe Dinánál, igazi finomságokat fogtok találni :D




4 megjegyzés:

  1. Hát ez villámgyors volt! :D Nagyon-nagyon örülök, hogy kedvedre való, és hogy ilyen ügyesen átalakítottad, így bárki megkóstolhatja! :) Viszem is hírét, ha nem bánod! :)

    VálaszTörlés
  2. Most csodáltam meg Dinánál, és nálad is nagyon guszta lett! :) Várólistás nálam is! :)

    VálaszTörlés
  3. Ez aztán gyors volt :) Szuper lett! Köszönöm, hogy játszottál velem :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...