2012. október 22., hétfő

Málnás-csokis pohárkrém

A napokban csak úgy szaladt az idő, így a sütés-főzést is igyekeztünk úgy megoldani, hogy minél gyorsabban elkészüljünk, de persze azért finomakat is együnk. Így egyik nap a desszert ez a hipergyorsan elkészíthető finomság lett. Mondanom sem kell, annyira finom volt, hogy minden nap meg tudnám enni...:)

Igazán illettek az ízek egymáshoz, és egy pohárkával elegendő is volt belőle...persze félóra múlva kicsit bántam, hogy nincs belőle több bekészítve...:)


Hozzávalók: 

tejszín, étcsoki, málna, édesítőszer


Elkészítés:

Mennyiséget azért nem írtam, mert igazából nem is figyeltem, hogy miből mennyi kerül bele, de kb. 2 dl tejszínt vertem fel, majd egy negyed tábla olvasztott étcsokoládét adtam hozzá. A fagyasztott málnát a mikróban egy perc alatt kiolvasztottam, egy kevés édesítővel ízesítettem, és villával összetörtem. A pohárka aljára mertem a málnás réteget, majd mehetett rá a hab. A végén pedig egy kocka csokit kés segítségével "ráreszeltem", és egy-egy fagyasztott málna szemmel díszítettem.


Ha vendégek jönnek és van otthon a fagyasztóban vagy a kamrában bármilyen gyümölcs, a hűtőben tejszín, és egy kevés étcsoki vagy kakaó a polcon, akkor tökéletes vendégváró...:)

Mindenkinek nagyon kellemes pihenést kívánok a hosszú hétvége maradék részére. 

22 megjegyzés:

  1. De szívesen elfogadnék egy pohárkával! :) Egyszerű, mégis nagyon finom desszert! :)

    VálaszTörlés
  2. Jók is ezek a gyorsan elkészíthető finomságok!
    Jó pihenést nektek is, neked minél többet:-)

    VálaszTörlés
  3. Tényleg nincs jobb a pohárkrémeknél! Ezt is szívesen bekanalaznám!

    VálaszTörlés
  4. Ezt én is elnyammognám ám! :-)))

    VálaszTörlés
  5. Na holnap én is pohárkrémet készítek, mert meghoztad a kedvem, csak valahogy mascarponére kell átvariálnom! :)) Irtó guszta lett! :)

    VálaszTörlés
  6. Ó, micsoda finom nyalánkság. És szinte a semmiből varázsoltad elő...Nagyon ínycsiklandó!

    VálaszTörlés
  7. Hozzám is jöhetne egy ilyen pohárka:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Küldenék, de féle mire odaérne, a postás megenné...:)

      Törlés
  8. De szívesen elkanalazgatnám ezt most :)

    VálaszTörlés
  9. Ilyen finomság nálam is készülhetne vagy inkább nekem is? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát legközelebb majd küldök...:)

      Törlés
  10. Igen, igen! Gyakran a legegyszerűbb dolgok a legjobbak!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...